2011. november 25., péntek

Júlia 1927-ben... A történet véget ér...

   




    Mi másról mesélhetne ez a családi ereklye, mint egy régi szerelemi történetéről. Egy kicsit lehunyjuk a szemünket és elkalandozunk a múltba, amikor a férfiak még szerenádot és szerelmi zálogot adtak szívük hölgyének. 








A múlt század ’20-as éveiben különös szerelem szövődött két fiatal között. A szerelem beteljesedett, ám a sors közbeszólt, de a történetük mégsem záródott le végleg.
A nő és a férfi élete külön utakon folyt ugyan tovább, de a számukra kiszabott ösvények, mégis újra és újra összefonódtak. A férfi nem tudta soha feledni szíve hölgyét, igaz a nő sem...  
Minden év ugyanazon napján útjaik életük végéig keresztezték egymást.
Sok-sok évvel később egykori megismerkedésük napján a férfi, majd az idő múlásával már öregedő úr, titokban ajándékot vitt az egykori kedvesnek. S noha az évek múltak és múltak, azon a bizonyos napon a régi szép emlékek megfiatalították mindkettőjük lelkét. 
A lány szeretett táncolni, így sokszor látta őt a fiú hazafelé szögdelni, miközben néha meg megállva szinte spiccre ugorva pörgött egyet - egyet. A pillanatok örökre bevésdőtek az emlékezetébe, ezeket a képeket látta szemei előtt leperegni az üzletben, mikor megpillanatotta a balerinát. Abban a pillanatban tudta, hogy ez nem lehet másé csak az ő Júliájáé.  A balerina tehát Julihoz került és a vitrin egyik ékessége lett.






Imrének - mert történetünk hőse ezt a becses nevet viselte - volt egy zsebórája, amit mindig magánál hordott, azon az órán figyelte, ahogyan az idő egyre csak múlik és múlik, már akkor is így volt ez, mikor anno sok évvel korábban várta, hogy a lány kilépjen a régi kis ház kapuján. Az idő kereke szép lassan elhaladt felettük, és  DOXA mindaddig Imrénél volt, míg nem érezte azt, hogy az ő ketyegője már nem húzza tovább. A beteglátogatóba érkező Juli “búcsúajándék” gyanánt megkapta az öreg zsebórát, akkor még nem tudta, de ez volt az utolsó találkozó és az utolsó ajándék az Ő régi szerelmétől.








Most már elárulhatom Neked kedves olvasó, hogy Júli az én Édesanyám keresztanyja volt, és már kicsi lány koromban is imádtam hozzájuk járni. Én a pöttöm lányka mindig csodálattal álltam a vitrin előtt, ahol sok szépséges, szerelmetes kincs lapult. Még fel sem értem, de lábujjhegyen pipiskedve bámészkodtam, aztán persze Juli néni “mérgesen” rám szólt, hogy csak óvatosan “kisasszony”. Pedig hogy elbűvölt a sok kincs, mindent kivettem volna, különösképpen ezt a balerinát. Később amikor nagyobb lettem, sokat mesélt erről az érzelmekkel teli időszakról. Akkor már azt is megértettem, hogy évekkel korábban miért is kellett külön utat választaniuk. Halála előtt a szívének fontos  szerelmi ereklyéket rám hagyomázta, 94 éves volt amikor követte az Ő Imréjét a pihentető anyaföldben. A történetük most már bennem él tovább és remélem benned is kedves olvasó, ha ezen írásom kinyitotta a képzeletdhez vezető ajtót...



Vége...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése