A fecskék, már a bogarakat kergették az égen és Juli soha sem érezte megát ennyire boldognak és felszabultnak. Imre megkérte a kezét és az esküvő napja is már nagyon közel volt, mit is kívánhatott volna többet egy korabeli fiatál lány, jóképű vőlegény biztos egzisztenciával havi fix 150 pengő és csak Őt szereti senki mást. Lesz egy szép kis házuk ,Imre már ki is nézte és a lakodalom után már az új otthonukban térnek nyugovóra.
Az esküvő és a lakodalom is olyan volt mint ahogyan azt Juli elképzelte magában, később is rengeteget gondolt erre a napra, mint élete legszebb pillanatára még öregkorában is. Asszony lett hát a lányból és Imréből férj az Ő drága szerelmetes ura, a városban, ha sétálgattak összesúgtak kedvesen mögöttük, hogy “milyen szép pár”. Hosszú és boldog élet állt előttük legalább is Juli így gondolta, no meg a külvilág is, de persze a látszat mindig csal és sajnos ez most sem volt másképp. Az Ő szeretett férjura a házasság után sem komolyodott meg, ment továbbra is a dorbézolás a cimborákkal, az éjnek évadján való hazajárás és a szivarfüstös kártya party-k. A cigány most is Imrének húzta a legkedvesebben a nótát, hiszen ő adta a legtöbb borravalót, de nem is ez bántotta a legjobban a mi Julinkat. Férje múltjából időről időre feltünt egy régi szerelem, bár ez Imrében nem mozdított meg semmit és Julit is csitítgatta, hogy “bolond gazdag asszony, csak unatkozik, mert meghalt a férje”. Ettől persze a fiatalasszony nem lett nyugodtabb, minden alkalommal mikor tudomására jutott egy újabb levél vagy ajándék, melyet a nő küldött Imrének teljesen felzaklatta a lelkét. Azokon a napokon nem tudott olyan könnyen férjének megbocsájtani sem a kártyáért, sem a levelekért, hiába bizonygatta ura, hogy nincs mitől tartani.
A kártyázás és a mulatozás persze a családi pénztáron is kezdett meglátszani és előbb kisebb, később pedig egyre nagyobb kártyadósságokba keverdett az Ő szeretett Imréje. Oda lett a biztonság, de a szerelme férje iránt nem halványult, bár sokan csóválták a fejüket és “jó tanácsokkal” igyekeztek Júliának segíteni Imrét a helyes útra terelni, de mind hiába. A sors kegyetlen fintora - kinek a szerelemben szerencséje van a kártyában bizony nem - és a szerncse csak nem akart kedvezni Imrének a szivarfüstbe burkolózó asztalnál.
Az adósságok csak nőttek és a gazdag özvegy megorrolta Imre baját és egy fondorlatos ajánlatot tett neki.
Váljon el Julitól vegye el őt és kifizeti az adósságait és megoldja minden anyagi gondját.
Sokáig Imre nemet mondott és nem is szólt szépséges feleségének a történtekről, de az adósságok fojtogatták és veszélyeztették mindazt mit szeretett, beleértve Julit is.
Hónapok teltek el az ajánlat óta és Juli csak azt látta, hogy férje egyre idegesebb és türelmetlenebb, így mikor már sokadjára kérdezett rá, hogy mi bántja kedves urárt, Imre kibökte és elmondta, mit ajánlott neki az özvegyasszony.
Juli először nem akart hinni a fülének, de sajnos ahogy az Ő kedvesére nézet nagyon is valóságosnak tűnt a história, aznap este egymást átölelve zokogtak, tudták nincs más kiút, jönnie kell a legrosszabnak elválnak útjaik. Természetesen Imre tiltakozott , így hetekig nem is történt semmi változás, de az egykor oly édes kis házuk már nem a boldogság, hanem a bánat otthona lett úgy járkáltak a szobákban mint kóbor szellemek, kik nem találják a fénybe vezető utat, de még egymástól sem remélhetnek segítséget.
Egy ködös borongós novemberi reggelen Juli döntésre jutott. Látta, hogy férje képtelen Őt elhagyni, de szenved és ettől mind a ketten csak szenvednek és az adóságok sem tünnek el maguktól. - Imre kérem, szólt Juli halkan férjéhez, - holnap elválok magától! Imrének szólásra nyílt volna szája, de felesége ujjaival betapasztotta azt. Ezzel egyértelművé vált a döntés megszületett.
Sokszor hallottam ezt a történetet az én Juli nénémtől, aki még 95 évesen is az Ő Imréjét szerette pedig Imre elvette az özvegyasszonyt, aki rendezte az adósságait és Juli néném is újra férjhez ment egy másik Imréhez. Az új férje az én Imre bácsikám annyira szerette az Ő Juliskáját, hogy azt is megbocsájtotta neki, hogy a volt férje az évfordulókkor ajándékot küld volt szerelmének. S az én bácsikám annyira szerette a feleségét, hogy miután az első Imre megpihent az anyaföldben, Juliska nevében, de helyette kivitte halottaknapján a csokrot a sírra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése