Copfos lányka koromban a szüleim voltak a példaképek, Apám és Anyám is más-más miatt. Esténként sokszor néztem ki a szobám ajtajából, ami nekem oly hatalmas volt mint a Boszporusz bejárata, de hát ez egy polgári háznál természetes nagyság. Szóval néztem Apámat, amint komótosan, ám annál fontosabb tekintettel leül a fotelbe és olvas. Valahol itt indult el bennem is a könyvek és az olvasás szeretete. Meg persze azzal, hogy Anyám minden este az ágyam szélén ült és olvasott, és hát mi mást is, mint József Attila altatóját, az én kék kis könyvemből, amit egy idő után már persze kívülről fújtam.
És most eszembe jut az én imádott Nagymamám is, aki szintén mindig mesélt nekem....
"A villamos is aluszik, aludj el szépen Mónikám"...
Altató
"Lehunyja kék szemét az ég,lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a lapda, meg a sip,
az erdõ, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen, kis Balázs.
A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, -
aludj el szépen, kis Balázs.
Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelõ juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs. (József Attila, 1935.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése