"Szomorú fűz"...

Propertius, 4, 11, 85–94
seu tamen adversum mutarit ianua lectum,
sederit et nostro cauta noverca toro,
coniugium, pueri, laudate et ferte paternum:
capta dabit vestris moribus illa manus;
nec matrem laudate nimis: collata priori
vertet in offensas libera verba suas.
seu memor ille mea contentus manserit umbra
et tanti cineres duxerit esse meos,
discite venturam iam nunc sentire senectam,
caelibis ad curas nec vacet ulla via.

Propertius, 4, 11, 95–102
quod mihi detractum est, vestros accedat ad annos:
prole mea Paullum sic iuvet esse senem.
et bene habet: numquam mater lugubria sumpsi;
venit in exsequias tota caterva meas.
causa perorata est. flentes me surgite, testes,
dum pretium vitae grata rependit humus.
moribus et caelum patuit: sim digna merendo,
cuius honoratis ossa vehantur avis.

‎"Gyermekeim, akár másra cseréli az ajtó vele szemközti nyoszolyám, és nászágyamra gondos mostoha telepszik, dicsérjétek és fogadjátok el atyátok nászát, a nőt meghódítja, ha így tesztek, s kezét nyújtja nektek – s anyátok ne dicsérgessétektúl sokat előtte: ha elődjéhez hasonlítgatják, a vigyázatlan szavak felbosszantják; akár nem feled engem apátok, megelégszik árnyammal, s poraimat ily nagy becsben tartja, tanuljátok meg már most belátni: közeleg öregkora, s a magányosság gondjai elől zárjatok el minden utat. Éljetek annyival több évig, mint amit tőlem elvettek, Paullus élvezze öregkorát közös gyermekeink körében. S így van ez jól: anyaként soha nem viseltem gyászruhát, s gyermekeim kis csapata hiány nélkül jött ki temetésemre. Bevégeztem beszédemet. Engem siratva keljetek föl, tanúim, míg életem árát a föld kegyesen megfizeti. Még az ég is nyitva áll az erénynek: bárcsak méltónak bizonyulnék és kiérdemelném, hogy csontjaim tiszteletre méltó őseim hamvai között nyugodjanak."

 (ford.: Nagyillés János)