"Számvetés a sorssal"...

Számvetés a sorssal ( Horatius 2, 3. carmen)

Tartsd meg, ha balsors tornyosodik reád,
lelked nyugalmát, és ne örülj nagyon,
ha mámoros szerencse szédít,
mert a halál fia vagy, barátom,

akár bánatban telt el az életed,
akár ünnep volt néha, midőn a kert
füvén, egy szép, csöndes zugolyban
ittad a lángerejű falernit.

Nézd, a sugár lúc és a fehér topoly
baráti árnyát mily közösen veti,
s lejtők s dombok közt tétovázva
kis szökevény patak útja bújkál:

hozass ide bort, kenetet, illatot,
a tündér rózsa percnyi virágait,
most, míg a pénz, az ifju évek
engedik és a mogorva párkák.

Mit összevettél, mindened itt hagyod,
vízmosta villád, házadat, erdeid:
itt hagyod! és a kincshalomnak
örökösöd veszi majd a hasznát!

Mindegy, ki vagy, hogy gazdag-e, ősi sarj
vagy legutolsó koldus az ég alatt,
Orcus egyformán szedi, senkin
nem könyörülve, a martalékát.

Mindnyájan oda kényszerülünk. Forog
az urna, rendre dobja a számüzés
végső parancsát – és megindul
az örök útra velünk a sajka.

Szabó Lőrinc fordítása