Júlia 1927-ben...

    1927-ben Juli még csak 14 éves volt. A nagymama nevelte már egy jó ideje, apja a fronton esett el és az anyja is hamarosan meghalt. Az árván maradt testvérek közül Ő volt a legidősebb, így hamar  munkába kellett állnia. Egy forró őszi napon éppen hazafelé tartott a munkából, amikor megpillantotta a bickilin mellette elsuhanó vidáman fügyörésző Imrét. Igaz, hogy látásból ismerték egymást, de az mégsem olyan, Imre udvariasan köszönt, és a drótszamárról leszállva egy kis virágot nyújtott felé a következő mondattal kísérve "virágot a legszebb virágomnak". Juli szemlesütve elvette, majd zavarában mormogott valamit az orra alatt, de inkább elfordult és sietősre vette lépteit. Nem lakott a nagymama messzire, de számára ez a pár száz méter most mérföldeknek tűnt, gyorsan beszaladt a kiskapun, aztán a biztonságot adó házba. A nagymama nem értette mi történt, hiába volt szépen megterítve az asztal ebédre, Juli berohant a kis spájzba becsukta maga mögött az ajtót és egy jó darabig ki sem jött onnét. Az idő csak rohant, bár ebből a spájzban semmit nem vett észre a virágszálat morzsolgató leány. Kint eközben sötét lett, s mint ezernyi tündöklő szempár az éjszakában úgy szórták sugaraikat a csillagok az udvarra kilépő Julira. Az ebédből vacsora lett és igazából nem is tudta mit rakott elé a mindig mosolygó nagymama, csak gépiesen lapátolta magába az étket. Elfáradt, s izgatott szívét hamar elcsitította az álmosság és ez így is maradt volna, ha az éjsza közepén nem riad fel valami zsibongásra...

(Folytatása következik)