Sok régi darabot őrzök (Pista bácsi "kincsei", nagyszüleim és a családom egykoron élt tagjainak örökségeit, régiségüzletekben, vásárokon szerzett darabok ...), sokak számára egy részük értéktelen ósdi darab, de nekem annál többet jelentenek. Mindnek megvan a maga kis története, és ha az ember meglátja ezen tárgyak "lelkét", csodákat hozhat ki belőlük, ha másnak nem is, akkor a maga számára.
Van bennem egy erős ambivalencia, mivel imádom a klasszikus eleganciát, lenyűgöz a polgári miliő, de valami földöntúli nyugalommal tölt el a falusi idill mostanában. Egy időben el sem tudtam volna képzelni, hogy valahol egy nagyvárosi környezeten kívül éljem mindennapjaimat, ma már talán a kor előrehaladtával, vagy mert az ember egyre jobban érzi, hogy vissza kell térnie a természetbe, ha újra vissza akar találni önmaga igazi lényegéhez, ez sem tűnik olyan elképzelhetetlennek számomra, sőt...
Megjegyzem "nagyvárosi" környezet számomra a színházat, a hangulatos kávézókat, magas belteres polgári lakásokat jelenti, antik bútorral, könyvespolcokkal, íróasztallal, karosszékkel és zongorával...,polgári házak, lakások, ahol a falak az előttem ott élő generációk történetét mesélik el.
Sokszor gondolkozom ezen mostanában, hogy ez az elvágyódás mennyire valódi, vagy csak egy menekülés számomra, mint Vergilus Eclogáinak pásztorai számára is. Meg kell fejtenem még, hogy az én "Árkádiám" egy szellemi tájék-e számomra és csupán a való világ elől menekülnék oda, vagy valóban erre vágyom....
Egy kicst sikerült eltérnem egy kis "filozófikus" eszemefuttatásommal bejegyzésem igazi fonalától, így most vissza is göngyölítem ezt az elszaladt szálat.
A fent említett ambivalenciát igyekeztem ötvözni ezekben a tárgyakban, hogy ezt a bennem lévő kettősséget ily módon is egymáshoz közelítve próbáljam megteremteni a magam harmóniáját. Hogy mennyire sikerült?? Beszéljenek majd helyettem a képek.
A láda:
A koszos kis láda sokáig egy fészerben élte a szerszámosládák szokásos életét, aztán a enyém lett, így találta meg új funkcióját. Van egy fehér "járgányom" (biciklim), régóta szerettem volna rá egy kis faládát, míg végül megvilágosodtam, hogy van nekem egy. Lealapoztam, festettem, antikoltam, díszítettem és íme az eredmény. Az új funkciót kapott tároló, a kormányra volt erősítve és jó szolgálatot tett a nyár folyamán. Bár keveset biciklizem télen, leginkább egyáltalán nem :),de most készül a láda párja selyemmatt feketében szép bronz vagy arany sziluettel.
Igen, van egy másik ilyen is a birtokomban. Kitaláljátok honnan? Kinek mond valamit Júlia 1927-ben....:)))??
A tálca:
Sok szép régi tálcám van, amik elvesztették már régi patinájukat az idő múlásával. Gondolkoztam, mit is csinálhatnék velük, végül arra az elhatározásra jutottam, mi lenne, ha lefújtam őket. Ezt követően lelakkoztam, hogy időtálló és strapabírók is legyenek, egyikbe, amit most meg is mutatok, sziluettet helyeztem és ékszertartóként funkcionál, míg a másikba vinylre nyomtatott kreatív grafika (persze, hogy antik életérzéssel megfűszerezve) került lelaminálva. Zárójelben jegyzem meg, erre jó, ha az ember párja véletlenül reklámgrafikus, aki néha zsörtölödve, de végül mégis elkészíti az én egyedi megrendeléseimet. Hamarosan a másik tálcát is láthatjátok...
A váza:
A vázát még Apámtól kaptam, ezt inkább nevezném retro borzalomnak, mint antik darabnak :). Talán ez az egyetlen mostanában felújított darabom, aminek nincs igazi története, a szó szoros értelmében véve. Sokáig nézegettem ezt a kis vázát, de megmondom őszintén a formája tetszett, így sajnáltam volna kiselejtezni, na meg mégiscsak atyai "ajándék"...
Egyik este mikor a kisszobában festegettem, egy hirtelen ötlettől vezérelve a kezem közé kaptam és átkentem ecsettel, gondoltam, lesz, ami lesz, ennél rosszabb nem lehet..:). Hamarosan lefeküdtem aludni, másnap pedig csodálkozva láttam, hogy ez a hirtelen jött ötlet nem is lett rossz. Már csak egy kis antikolás hiányzott, és egy sziluett. Íme az eredmény....
Folytatása következik....
Íme a "járgányom", melyen a láda a kormányra erősítve funkcionál, a fotózás kedvéért most leszereltem...:))
