Arra gondoltam,hogy írok a barátságról,és az egyik barátomról,aki megtisztelt azzal,hogy egy ideje már a társa lehetek a Fibula Aurea oldalon.
Jöttek is a gondolatok,de valamiért egyik sem adta meg a kezdő hangot.Kiderült,ő is a fonalvéget keresi,ugyanilyen tanácstalanul,mint én...még ebben is hasonlítunk?!
Miért olyan nehéz erről írni?
Talán,mert annyira természetes,hogy életünk során nemcsak tapasztalatokat,élményeket,éveket,hanem barátokat is gyűjtünk.
Igen,gyűjtjük őket,választjuk,magunkhoz vonzzuk,rájuk találunk.
Talán egy éve történt,hogy a Hungarian Provence blognak köszönhetően egymásra leltünk páran,"Egy Húron Pendülő Lelkűek" és ezek a kezdeti virtuális barátságok a személyes találkozások után átalakultak valódi emberi kapcsolatokká.
Lám,erre is képes az internet!
Az az igazság,hogy határozott egyéniségek vagyunk mindannyian,sokban különbözünk és mégis működik a "varázs" köztünk:fél szavakból is megértjük egymást.A lelkünk vintage a szívünk tele van élettel.
Én magam "ösztönlelkű lénynek" nevezem.Vonz a régi,a természetes,az egyszerű,a megmagyarázhatatlan és minden,ami mosolyt,szeretetet rejt magában...legyen az ember,állat,növény ,vagy tárgy.
Valószínűleg ez lehet az oka,hogy a Fibula Aurea a szívem csücske és "bevonzottuk egymást"...olyannyira,hogy időnként én is elkövetek ezt-azt a FA oldalán....
Szami (Szabó Ilus)
A fibula másik tagjaként azt hiszem, nem is kell a fonal végét keresnem tovább, Szami megoldotta helyettem is, mert hát tessék, itt a példa, mire is vannak a barátok. Együtt nevetnek, együtt sírnak, és ha kell megkeresik a fonal végét, ha a másik éppen hiába próbálkozik, aztán együtt gombolyítják tovább, hol így, hol úgy... :).
"Mnémoszüné" (Mátrai Móni)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése