Gyerekkoromban minden szombaton a szőlőhegyünkön voltunk, korán reggel keltünk, megmondom őszintén ez a része nem volt a kedvencem, beültünk az autóba, néha csak Apámmal, mert Anyu otthon maradt, hogy elvégezze a házimunka nagy részét és elindultunk. Télen ez nem minden szombaton volt így, de leginkább ebben az időszakban szerettem kijárni, na nem mintha ekkora munkakerülő lennék, de gyerekként valahogy a téli erdei sétákhoz nagyobb kedvem volt, mint ellesni a szőlőtermesztés rejtelmeit. Bár szerencsés körülmények között éltem anyagi szempontból szüleim válásáig, 7 évesen már saját tv került a szobámba (a kis Sharp azóta is változatlanul és működőképesen áll a szobámban), ami nagy szó volt abban az időben, de Apám mégis úgy látta jónak, hogy a munkát igenis meg kell tanulnom. Zsebpénzem úgy lett, hogy a kis birtokrészemen, ami azóta is megvan, össze kellett szednem a szelídgesztenyét. Soha nem felejtem el, ebből a pénzből lett aztán az első biciklim. A tv műsorok nézését, ami ugye az esti meséket jelentette ebben a korban, nem kellett korlátozniuk, mert a könyveket már akkor is jobban szerettem. Terjedelmes gyerekkönyvtárat alakítottak ki nekem és Apám szinte minden héten hagyott az ágyamon valami olvasnivalót. Mivel a szüleim is többet olvastak, mint amennyit tv-t néztek, így a példa ragadós volt. Én már akkor is arra vágytam, hogy annyi könyvem legyen, hogy azok beborítsák a szobám falát.
Ezeken a szombatokon az erdei séták alkalmával még jobban vágytam arra, hogy elmehessek a pincénktől nem is olyan messze lévő romos kastélyhoz. Miután elindultunk számoltam a villanyoszlopokat az út szélén, és remegve vártam, mikor az útról felsejlettek az épület omladozó falainak körvonalai.
Soha nem felejtem el, mikor első alkalommal megkérdeztem Apámat, hogy esetleg ezt a kastélyt megvehetem-e egyszer, erre ő mosolyogva annyit mondott, természetesen igen, csak még kell hozzá egy kis gesztenyét szednem. Elképzeltem, hogy rendezem be, mert engem már akkor elbűvöltek a régi kopott bútorok, ami valljuk be 25 évvel ezelőtt itthon egy lakásban, mint lakberendezési tárgyak elképzelhetetlenek voltak, nevettek is rajta az emberek, de változnak az idők.
Hogy miért is jutott eszembe ez a kis történet éppen ma? Szombat van, nem sétálok éppen a téli erdőben, de az interneten barangolva erre a képre találtam rá vagy ő rám...:).
“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.”
(Márai Sándor: Ég és Föld)
forrás: Lack&Tea, sensualfairytale.tumblr.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése