Már olyan régen írtam Pista bácsiról, nem is tudom, talán azért, mert azt gondolom, hogy ugyan kit is érdekelhetnek az én kis történeteim, hiszen mindenkinek megvannak a maga kis emlékei, és ki így, ki úgy éli meg őket... Talán ezért is, bár a Fibula azért egy személyes blog is nekem, ez a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek effektus egyik esete. A másik, hogy igyekeztem a háttérben dolgozgatni, mert sok minden alakul a designer üzletem körül, de valami új dolog is születőben van, no meg rengeteket fordítottam az eltelt időben.Van egy álom, ami szeretném, ha valósággá válna, ehhez sok türelem, tanulás és munka kell. Jó, ezek nem oly nagy okosságok, és nem igényel túl nagy dolgokat a felismerés, csupán józan paraszti észt, bár napjainkban néha abból van a legkevesebb nekünk embereknek. No de most inkább nosztalgiázzunk, mert nosztalgiázni jó :).
Mikor megláttam a következő fotókat furcsa, de nagyon jó érzés fogott el, valamiféle epikureista nyugalom... Eszembe jutott Pista bácsi háza, sok-sok régi emlék, a romos, omladozó ház ablakai, mely oly sok kincset rejtegetett egy kislány számára, eszembe jutottak a balatoni nyarak, mikor a táblára felírtuk az utolsó Ó betűt és kirohantunk az osztályteremból, beültünk az Papa autójába vagy felszálltunk a vonatra és már robogtunk is a Balaton felé. Éreztem azt az illatot, ami azóta is könnyeket csal a szemembe, ha csak rá gondolok, mikor kiszálltunk a kocsiból és megcsapott a természet illata. A kis ház ilyenkor békés és nyugodt volt, mintha Csipkerózsika álmából ébredt volna fel hosszú idő után. Bár minden évben ott voltam és a miénk volt, mégis úgy fedeztem fel újra és újra a hosszú tél alatt beporosodott és pókhálókkkal teli épületet, mintha éppen aznap járnék ott először. Az évek elteltek, ám ez ez az érzés mit sem változott, legyen szó Pista bácsi házáról vagy a balatoni lakról. Kiszállok az autóból, megérzem az ismerős illatokat, leülök egy kőre és etetem a balatoni kacsákat és hattyúkat - a horgászok nem túl nagy örömére :) - és újra az a felhőtlen kicsi lány vagyok, aki még hitt az élet csodáiban...
Alana Zimmer by Mark Seliger for Vogue Spain October 2010
forrás: fashiongonerogue.com
...és bár már felnőtt az a Kicsilány, de- a csalódások ellenére - még most is hisz az Élet csodáiban... ugye ;)??!!
VálaszTörlés