A költészet hangja...

Örkény István Ballada a költészet hatalmáról

A körúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sûrûn nyitódott-csukódott. Az emberek megtárgyalták az ügyes-bajos dolgaikat, fölhívták a lakáshivatalt, megbeszéltek egy találkát, pénzt kértek kölcsön a barátaiktól vagy féltékenységükkel gyötörték kedvesüket. Egy idõs asszony, miután visszaakasztotta a hallgatót, egyszer nekidõlt a készüléknek és sírt. Ilyen eset azonban csak ritkán fordult elõ. Egy napsütéses nyári délutánon a fülkébe lépett egy költõ. Fölhívott egy szerkesztõt és így szólt:

– Megvan az utolsó négy sor! Egy piszkos papírszeletrõl felolvasott négy verssort.
– Jaj, milyen leverõ! – mondta a szerkesztõ. – Írd át még egyszer, de sokkal derûsebben.

A költõ hiába érvelt. Hamarosan letette a hallgatót, és eltávozott. Egy ideig nem jött senki, a fülke üresen állt. Aztán megjelent egy javakorabeli asszony, feltûnõ kövér termettel, feltûnõ nagyságú keblekkel, nagy virágos nyári ruhába öltözötten. Ki akarta nyitni a fülke ajtaját.Az ajtó nehezen nyílt. Elõször nem is akart kinyílni, de aztán hirtelen kivágódott úgy, hogy valósággal visszalökte az utcára a hölgyet. A következõ kísérletre az ajtó olyan módon válaszolt, hogy az már rúgásnak is beillett. A hölgy hátratántorodott, és nekiesett a postaládának.Az autóbuszra várakozó utasok odacsoportosultak. Kivált közülük egy aktatáskás, erélyes fellépésû férfi. Megpróbált benyitni a fülkébe, de olyan ütést kapott az ajtótól, hogy hanyatt esett a kövezeten. Mind többen és többen gyûltek oda, megjegyzéseket tettek a fülkére, a postára és a nagy virágos hölgyre. Egyesek tudni vélték, hogy magas feszültségû áram van az ajtóban, mások szerint a nagy virágos hölgy meg a cinkosa el akarták rabolni a készülékben levõ érméket, de idejében lefülelték õket. A fülke egy ideig némán hallgatta oktalan találgatásukat, aztán megfordult, és nyugodt léptekkel elindult a Rákóczi úton. A sarkon éppen pirosat jelzett a lámpa, a fülke megállt és várt.Az emberek utánanéztek, de nem szóltak semmit; minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami természetes. Megjött az autóbusz, elvitte az utasokat, a fülke pedig vidáman ballagott végig a Rákóczi úton a verõfényes nyári délutánban. Nézte a kirakatokat. Elácsorgott a virágüzlet elõtt, egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással. Egy mellékutcai italboltban felhajtott egy kupica rumot, aztán végigsétált a Duna-parton, és átment a Margitszigetre. Az egykori kolostor romjainál meglátott egy másik telefonfülkét. Továbbsétált, aztán visszafordult, végül átment a másik oldalra, és tapintatosan, de kitartóan szemezni kezdett a túlsó fülkével. Késõbb, amikor már besötétedett, belegázolt egy virágágyba a rózsák közé. Hogy éjszaka mi történt a romoknál, mi nem, azt nem lehet kideríteni, mert a szigeten rossz a közvilágítás. De másnap a korai járókelõk észrevették, hogy a romok elõtti fülke tele van dobálva vérvörös rózsával, a telefonkészülék pedig egész nap tévesen kapcsolt. A másik fülkének ekkor már hûlt helye volt. Õ pirkadatkor elhagyta a Szigetet, és átkelt Budára. Fölment a Gellérthegyre, onnan hegyen-völgyön át a Hármashatár-hegy csúcsára kapaszkodott föl, aztán leereszkedett a hegy oldalán, és nekivágott az országútnak. Soha többé nem látták Budapesten. A városon kívül, a Hûvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtõl azonban jóval innen van egy vadvirágos rét. Akkora csak, hogy kifulladás nélkül körbe tudja futni egy kisgyerek, s olyan rejtve él a magas törzsû fák közt, mint egy tengerszem. Túl kicsi még ahhoz is, hogy valaki lekaszálja; ennélfogva nyár közepén már derékmagasságig nõ rajta a fû, a gaz meg a virág. Ez az a hely, ahol a fülke letanyázott. A kirándulók, akik erre vetõdnek vasárnaponta, nagyon megörülnek neki. Kedvük támad megtréfálni valakit, aki még az igazak álmát alussza, vagy eszükbe jut hazatelefonálni, hogy tegyék a lábtörlõ alá az otthon hagyott kulcsot. Belépnek a fülkébe mely kissé rézsút dõlt a puha talajon , s miközben az ajtón utánuk hajolnak a hosszúszárú vadvirágok, fölveszik a telefonkagylót. A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedûn… A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki nem tett panaszt.

kép forrása: 

1. image:

William Yang
Joe 1979
ink on silver gelatin photograph
Museum of Contemporary Art,
purchased 1999
Image courtesy the artist and
Museum of Contemporary Art, Sydney
© the artist


2.  connieconway