Ha megnézünk egy régi tárgyat, és itt a valódi régi kézműves értékekre gondolok - a hansúlyt a kézművesre teszem, mert nekem ez a szó mást, többet jelent mint, amit napjainkban néha néha takar-, a tárgy életre kel a kezünkben, látjuk magunk előtt a mestert munka közben, megelevenedik szemeink előtt a kéz, aki faragta, formázta, csak így láthatjuk meg a tárgy lelkét, amiben készítője lelke él tovább, mindaddig, míg új gazdára nem talál. Kicsi lány koromban, mikor beléptem a fészerbe és megláttam azt a bizonyos ládát, nem a láda tulajdonosa érdekelt, hanem azt a kérdést tettem fel apámnak: Vajon ki készítehette?
Lehet sokak számára furcsán hangozhat, de a tárgyak tulajdonosai nem érdekelnek igazából, csak ha valami kötödésem van a személyhez, Nagyszüleim, Nagynéném, a szomszéd bácsi..., ha megvan a kötődés, akkor persze egy másnak értékletelen kis porcelántányér számomra a legnagyobb kincs. Talán ez itt a kulcs számomra, mert ha a tulajdonosa után kutatnék, talán nem is lenne szívem, merszem egy régi tárgyat átalakítani, hiszen abban valaki emlékei vannak benne. Ha régiségboltokba jár az ember, egy varázslatos világba lép, én a piacokat- persze vannak kivételek és annak is megvan a maga varázsa, de az egy másik történet - nem szeretem annyira, mert ott elvész a milliő, az a különleges érzés, amit csak egy kis eldugott antikvitásüzletben élhetünk meg igazán, az antikvárius úgy fogad és beszél, mint a régi szabómester, aki már ránézésre tudta, milyen anyag illik a kuncsaftra.
Ezekre a helyekre belépve keresek kutatok, s néha rámtalál egy egy tárgy vagy én találok rá. De az igazi élmény az, mikor az antikvárius odahoz eléd valamit és azt mondja, "Tessék kisasszony", akkor valami furcsa, de egyben rendkívül kellemes érzés fut át az emberen, mert itt ez a lényeg, ettől igazi ez a szakma. A piac, az csak piac, lehet, hogy sok szépséget talál az ember kevés pénzért, de az antkvárium magába sűríti mindazt, ami a múlt lelke és esszenciája.
Ezekre a helyekre belépve keresek kutatok, s néha rámtalál egy egy tárgy vagy én találok rá. De az igazi élmény az, mikor az antikvárius odahoz eléd valamit és azt mondja, "Tessék kisasszony", akkor valami furcsa, de egyben rendkívül kellemes érzés fut át az emberen, mert itt ez a lényeg, ettől igazi ez a szakma. A piac, az csak piac, lehet, hogy sok szépséget talál az ember kevés pénzért, de az antkvárium magába sűríti mindazt, ami a múlt lelke és esszenciája.
Pont ez az érzés fogott el a napokban, amikor Ómama boltjában jártam, belépsz egy mesés világba, sok mesés kincs közé, ahol a dolgok csak rád várnak. Rábukkansz egy csodaszép selyemkendőre, amit csak úgy kihúzol sok sejtelmesen rejtőző szépség közül, hiszen érzed, hogy ott rejtőzik az a VALAMI, valami, ami csak rád vár. Majd ott állasz a tükör előtt a kendővel a nyakadban és egyszer csak a bolt tulajdonosa a fejedre rak egy kalapot, elismerő pillantással áll mögötted és szép lassan Te is meglátod azt, amit ő már akkor látott, amikor beléptél hozzá. Ez az a pillananat, amit meg kell tapasztalni, érezni, hogy ez az a többlet, amit nem adhat meg bármi, legyen szó ruháról, ékszerről vagy lakberendezési tárgyról.
És ekkor jön az élmény amit, akkor érzel, ha magadból is sugárzol valamit, valamit amitől mindannyian mások, és talán egyediek vagyunk. Ez akkor vált világossá számomra, amikor épp az öreg antikváriusomnál nézelődtem, és belépett valaki, aki mérleget keresett, az öregúr szokásától eltérően nagyon szótlanná vált, mindeközben természetsen rendkívül készséges volt. Mikor kiment, félve ugyan, de mégis megkérdeztem, mire rezzenéstelen arccal annyit mondott, ő nem érezte a tárgyak lelkét, ő nem az én vevőm. És ezzel le is zártuk ezt a beszélgetés ezen részét, majd gyorsan kihozott nekem az öregúr a raktárból egy míves mérleget.
Ha a régi bútorokat nézegetem, sokszor gondolkozom, hogy ki készíthette őket, hiszen annyi munka rejlik bennük, végigsímítom a a faragásokat, a fotelok karfáit. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan vonzalom van bennem a kidobott, funkcióját vesztett ütött, kopott lakberendezési tárgyak iránt. Elképzelem, hogy nézhetett ki egykor készítője műhelye, és mi lett belőle mostánra. Vajon mit szólna a készítő, mikor a kezei közül kikerült bútor sok-sok évtized után új esztétukumot kap. Ez az a pont, ami összhozott engem az Endredi Design-nal és Endrédi Noémivel.
Az előző írásomban a bor volt porondon az Endredi designnal kapcsolatban, mert mi más lehetett volna a Fibulán a "kapocs" - kapcson a kapocs - ha nem egy "jó kupa bor", ami mellett sz az igazi nagy döntések és az emberi kapcsolatok is megszülethetnek.
Ezek a gondolatok eszembe juttatják a régi világ dolgait, a rómaiakat, ahogy egy lakoma nemes borát ízlelgetve hoztak döntést életről, halálról, vagyonról... Ahogy a bort mérték és ízesíteték, pont olyan nagy hangsúlyt és jelentőséget tulajdonítottak a hétköznapi tárgyaik esztétikumának is, igaz volt ez a öltözködés a szépítkezés és otthonaik berendezesének világára is.
A lakóhelyésgekben kevés volt a bútor, a szobákban általában egyetlen négylábú ágy állt és egy láda, amiben a ruháikat tartották, viszont sok volt az ülőalkalmatosság, padok, három - vagy négylábú fazsámolyok, székek, fotelek. A legszebb bútordarabokat, nemes anyagokkal és különlgesen hímzett párnákkal borították a gazdag római polgárok, ma sem teszünk másképp.
A karosszékeket fűzfavesszőből fonták, és a legelegánsabb darabokat elefántcsonttal (ebur) és bronzzal vagy nemesfémekkel díszítették.
 |
Jacques- Louis David:
Mme Recamier |
A karosszékeket fűzfavesszőből fonták, és a legelegánsabb darabokat elefántcsonttal (ebur) és bronzzal vagy nemesfémekkel díszítették.
Számomra a karosszék és a fotel olyan bútordarab, amit az ember vagy örököl, vagy hosszas keresgélés után az ószeresnél talál. Jelen esetben én nagyapám foteljét, és dédnagyapám karosszékét őrzöm, a karosszék hosszú évtizedekig, a borospincénkben "tengette életét" s most nálam van otthon. No persze van ószeres szerzeményem is, egy római szék, ami meglehetősen kalandos úton jutott el hozzám, de pont ettől szép a "mi" történetünk.
De mi is az a három alap dolog,amire én asszociálok, ha a klasszikus "dolgozószobát látom magam előtt, apám íróasztala, nagyapám fotelje, és a hatalmas, ódon, ám mégis gyönyörű már már, szinte nemesnek mondható könyvespolc, ami már sok generációt kiszolgált, persze a rajta lévő könyvekkel együtt.
Ez az én világom, legalábbis egy meghatározó része és ez a ezt a világot álmodja meg bárki számára az Endredi Design is, lépjetek be ti is nyugodtan a "nyúl üregébe" és bátran fordítsátok fejre az eddig ismert valóságot!
 |
| Az eszme "ölelő öle" |
De mi is az a három alap dolog,amire én asszociálok, ha a klasszikus "dolgozószobát látom magam előtt, apám íróasztala, nagyapám fotelje, és a hatalmas, ódon, ám mégis gyönyörű már már, szinte nemesnek mondható könyvespolc, ami már sok generációt kiszolgált, persze a rajta lévő könyvekkel együtt.
Ez az én világom, legalábbis egy meghatározó része és ez a ezt a világot álmodja meg bárki számára az Endredi Design is, lépjetek be ti is nyugodtan a "nyúl üregébe" és bátran fordítsátok fejre az eddig ismert valóságot!
Megbánni nem fogjátok, maximum otthonossá és egyedivé varázsolódik a környezetetek az Endredi design útmutatásával, kinek kinek a saját ízélésére szabva.
Az eszme "ölelő öle" Endrédi módra
Folytatása követketik...
