Az utóbbi hetekben szerettem volna leírni mindent, ami bennem van... Minden este elhatároztam, hogy másnap megírom a bejegyzésemet, bár magam is tudhattam volna, hogy ez nem fog megtörténni, hiszen a gondolataimat általában az éjszaka csendjében tudtam eddig is "papírra" vetni. Napközben volt nálam egy kis jegyzetfüzet/napló, persze csak az utóbbi időben, mert néha úgy éreztem, hogy fergeteges gondolatok születtek meg egy egy pillanatban a fejemben, hogy le tudjam jegyezni, mert a gondolat, ahogy jött már el is illant. Néha egy illat, emlékkép, hangulat hívta életre őket, néha pedig csak úgy elmélázva szinte a semmiben születtek meg. Régen nem voltam így ezzel, de úgy tűnik így 30 évesen a szenilitás jelei megjelentek nálam is. Egykoron egy tanárom az iskolában sokszor mondtogatta, fiam most tanulj még, mert 18 éves korod után már csak felejteni fogsz. Volt némi igaza bizonyos tekintetben...:)
Körülbelül úgy voltam ezzel a bejegyzéssel is, mint anno a téli vizsgaidőszakok jegyzeteléseivel, majd holnap reggel...
Nem is nagyon értettem ezt az egészet és egy kis nyomás is volt rajtam, ahogy láttam a többi blog íróinak bejegyzéseit. Aztán szép lassan megnyugodtam, mert rájöttem, hogy fölösleges dolgokon gyötröm magam, a Fibula egy személyes blog, amit örömmel veszek, ha mások is olvasnak, hiszen ezért vetem "papírra" gondoltaimat, de mivel történeteim személyes jellegűek, így az "írás" akkor megy, ha a gondolatok beértek, megértek rá bennem.
Ez az év, ez a Karácsony más volt, mint a többi. Az élet sok mindenre megtanított, a delphoi jósda örökérvényű felírata "Nosce te ipsum" (Gnóthi szeauton) lépcsőjén úgy érzem sok lépcsőt sikerült feljebb lépdelnem.
Az év elején elment az imádott Nagymamám, 91 évesen lépett be az angyalok birodalmába.
Tatám és másik Nagszüleim már régen eltávoztak, elmentek a körülöttem lévő és számomra fontos idős emberek Juli néni, Pista bácsi...Nagymamám halálával ez az év az emlékezés éve lett, különösen az ünnep közeledtével. Érdekes dolog ez, mert előtörtek a gyerekkori emlékek, hiszen ő volt nekem a kapocs a múlt és a jelen között és halálával ez a kapocs úgy éreztem elveszett. Eltűnt minden, ami nekem oly fontos volt, akik és amik révén én az lettem, aki most vagyok.
Nehezen álltak össze a fejemben a gondoltaok és megmondom őszintén féltem az ünneptől...
Aztán szép lassan előkerültek az én kis kincseim, mindenkitől, akik oly fontosak voltak nekem, egy kis szelet. Furcsa, megfoghatalan érzések, gondololatok és emlékek törtek rám. Mikor becsuktam a szemem újra gyerek voltam, előttem volt Pista bácsi, akivel a régi dolgok iránti szeretetem elkezdődött, ahogy kinn ültünk a háza előtti omladozó téglás terasz küszöbén, ahogy - bár a járás már nehéz volt számára - rúgta felém a labdát.
 |
| Pista bácsi padlásának" kincse" |
Itt volt Juli néni, ahogy köntösében és mindig lágyan omló vörösesbarna hajjal nyitja ki nekem lakásuk ajtaját, éreztem a fahéjjas sütemény illatát. Titkon benyitottam abba szobába, mely mindig elbűvölt és ott leskelődtem a vitrin előtt, Juli néni persze rám szólt és utána az asztal alatt bújocskázott velem, mintha mi sem történt volna.
 |
| Juli néni Diótörői a vitrinből... |
Újra beléptem Nagyszüleim hatalmas polgári házába, éreztem a kalács, a zongorabillenytyű, a likőr felejthetlen illatát. A ház, ami mindig olyan mesés volt számomra, különösen Karácsonykor, újra kitárta előttem ajtaját, és én ismét ámulva néztem a hatalamas Karcsonyfa angyali fényeit.
 |
| Nagyszüleim díszei |
 |
| Mamám feljethetetlen karácsonyi süteménye, a zongorabillenytű |
És végül megérkeztem Anyukám szüleihez, akik bár nagyon egyszerű körülmények között és házban éltek, de soha annál nagyobb szeretet és harmónia nem vett körül, mint mikor Hozzájuk beléptem.
Tatám megrakta a cserépkályhát fával és szénnel, a homályos, meleg szobában ott állt a dióval és régi kis díszekkel ékesített kicsiny fenyő, amit az angyal így hozott :). Anyukám története jutott róla eszembe, mikor gyermekként Tatám egyszer csak eltűnt, ők a konyhában várakoztak, hogy megérkezzen az angyal a szobába, de Anyukám nyughatatlan és kíváncsi kislányként persze leselkedett és egyszer csak árnyat látott elsuhanni az ablak alatt egy díszes fával, hát ki más lehetett az, mint az angyal gondolta, aki meghozta a szépen feldíszített Karácsonyfát, természtesen ez a subás angyal, a Nagyapám volt :).
 |
| Nagymamám régi tepsije |
 |
| Mama kasa |
Előttem volt Nagymamám, az ő emlékére készült az én kis angyali körhintám, aki a kis konyhában szorgoskodott, a konyha és az egész ház tele volt az ő meleg szeretetének illatával.
 |
| "Kisszékem" a Nagyitól |
Ahogy közeledett az ünnep, az én felborzolt lelkem is kezdett egyre jobban megnyugodni. Igen, ők mind elmentek, de mégis itt maradtak velem, sok mindent hagytak maguk után és itt élnek tovább körülöttem és bennem és majd a gyerekeimben...
 |
| A család melegsége... |
