Gyerekként egy régi polgári jellegű házba költöztünk, az előző idős tulajdonosok ránk hagyományozták a házban, a pincében és a régi fészerben megbújó számukra fölösleges, számomra később annál értékesebb dolgokat. Az ódon falak egyszerre voltak ijesztőek és éredekesek egy öt éves gyerek számára, elindultam hát új otthonom megismerése felé.
Mentem, mentem és csak néztem a régi, rozsdás dolgokat, mert valahogy első utam mindjárt a fészerbe vezetett. A romos ijesztő épület egyben egy mesevilág is lett számomra. Régi, pókhálós, már szuvasodó bútorok, szerszámok voltak ott, és egyszer csak megláttam egy ládát. A láda koszos volt, az idő vasfoga már eléggé megette, de lebilincselt a látványa. Majd megjelent Édesapám mellettem, nem értette, mit csinálok én itt, csak nevetve legyintett, mikor azt mondtam, hogy én ezt a ládát szeretném bevinni a szobámba.
Eldöntöttem, hogy felújítom - az öt éves restaurátor - és ebben fogom tárolni a gyűjtött kincseimet.
Most 25 évvel később a helyzet nem sokat változott, a láda azóta is megvan , gyűjtőszenvedélyem is megmaradt. A láda lelke pedig most kinyílik és bemutatom a bennem megbúvő “kincseket”, amik az évek során összegyűltek és most életre kelnek. Így született meg a kapocs - Fibula Aurea - mely összeköti a múltat a jelennel, a klasszikust a modernnel, a rusztikust a letisztulttal. Az antik világ eszmeisége egész eddigi életemet döntően befolyásolta, többek között ezért is végeztem latin-ógörög szakon. Régóta vágytam arra, hogy az ókori művészet testet öltsön egy modern, ám mégis azt a kort idéző használati eszközben.
