Pár héttel korábban a régi padláson elrejtőzve szívemnek nagyon kedves dolgot találtam. Minden tiszta por, és pókháló volt. Igazából nem félek a pókoktól, de ebben az esetben azért össze kellett szednem a bátorságomat. Szerencsére volt nálam egy pajszer, ha esetleg szembe jönne velem egy mumus vagy minden pókok öreganyja, és azzal kutakodtam. Akkor fedeztem fel ezt az ősrégi és már porladozó képkeretet. Gyorsan el is felejtettem a félelmemet és elkezdtem letisztogtani a port és minden egyéb dolgot róla. Már ott úgy véltem, hogy valami kis - méretére nézve nagy :) - csodára leltem. Nagy nehezen lehurcoltam a kicsit sem biztonságos padlásfeljáron. Miután kivittem a fényre, nem csalódtam, és mindjárt beindult a képzeletem, hogy mi is lesz ennek a régi, romos, ám számomra így is gyönyörű képkeret sorsa. A szállítás nem volt egyszerű, nagyon óvatosan kellett vele bánnom, körülbelül úgy éreztem magam, mintha egy értékes festményt leltem volna.
Kisebb- nagyobb zökkenőkkel, de betuszkoltuk az autóba, persze Márk már megint köpködött és mondta, hogy ismét mennyi lomot viszünk haza. A kocsiból való kivétel sem volt egyszerű, kisebb szívrohamot kaptam, ahogy kirántotta a csomagtartóból. Utólag visszagondolva ezt a "kirántást" én lihegtem túl. Én szépen, óvatosan mint valami restaurátor ecsettel elkezdtem megtisztogatni, hogy az épp részek ne sérüljenek tovább.
És hogy mi is készül belőle, hogy kel új életre? Hamarosan kiderül, mindenesetre valami antik dolognak és az én kezemnek köze van hozzá :).
Addig is beszéljenek helyettem a képek...
 |
Betakargatva..
|
